Installáció (2009), franciaágy, élő nárcisz

Ebben a munkában a franciaágyat nem az intimitás, hanem az önmagunkhoz való viszony helyszíneként használom. Az ágy közepéből kinövő nárcisz a kapcsolatokban jelenlévő önközpontúság képe: annak az állapotnak a metaforája, amikor a másik számára fenntartott tér fokozatosan az én kiterjesztésévé válik. A növény egyszerre utal a mitológiai Nárcisz történetére és arra a hétköznapi tapasztalatra, hogy az önreflexió könnyen önmagába forduló figyelemmé alakulhat. A mű számomra azt a finom határt vizsgálja, ahol az önismeret még építő, de az önmagunkkal való foglalatosság már a közelség rovására kezd működni.